Tevékenységeink

Keresés

Belépés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a Duna-ági horgászat legfrissebb híreiről!

Eseménynaptár

<< 2017. Szeptember >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
10
111213141516
18192021222324
252627282930 

A Szövetség haltermelésének sikereit az idei évben főleg a makádi árvíz befolyásolta. 2006-ot követően idén ismételten nagymértékű áradás öntötte el tavainkat. A pontosabb veszteségek felmérése és a jövő évi szükségleteink pontosítása érdekében idén az összes (6 db) makádi tavunkat lehalásztuk.
Elsőként azonban a keltető eredményeit ismertetjük (1. táblázat). Tájékoztatásként elmondható, hogy a korábbi fejlesztések továbbra is megfelelően működnek, használhatóak (vízszűrő berendezés, hőcserélő beépítés, anyáskádak, egyéb vízszerelési kiegészítők). A jól működő keltető és a kellő mennyiségben rendelkezésre álló tenyészhalak leszaporításának következményeként a tavalyi évhez hasonló eredményeket értünk el. A nagy számban előállított ragadozó fajokat zsenge vagy előnevelt korban kihelyeztük horgászvizeinkbe, erősítve annak halállományát.

1. táblázat: A Ráckevei keltető termelése 2010-ben

halfaj kiadás érték

db bruttó egységár (Ft) bruttó érték (Ft)
csuka 1 300 000 2,25  2 925 000
süllő 5 400 000 2,5 13 500 000
balin 700 000 2,25 1 575 000
ponty 14 100 000 0,3  4 230 000
compó 500 000 2 1 000 000
harcsa 100 000 2,5 250 000
amur 200 000 0,3 60 000
Össz.: 22 300 000
23 540 000

A Szigetbecsei telepünk évtizedek óta előnevelő telepként funkciónál. Idén itt is sok mindennel foglalkoztunk.
A német Söll cég ismételten rendelkezésünkre bocsátotta (térítésmentesen) iszaplebontásra készített termékét. Sajnos a pontosan beállított kísérlet ismét nem igazolta az iszap csökkenését. Közösen fontosnak tartjuk a továbbiakban az iszap összetételének bevizsgálását.
Tovább folytattuk a táppal történő (intenzív) halnevelést, egynyaras ponty előállítást. Az eredmények idén ismét igazolták, a tápetetés előnyeit, hozamnövelő tulajdonságait. A teljesen más technológiával az 1. sz. tavon (0,5 ha), 2.869 kg, kiváló minőségű 38g átlagsúlyú pontyot állítottunk elő!!! (Országosan 800-1000 kg / ha az átlagosan várható hozam tavi körülmények esetén). A tápetetés alkalmazásának köszönhetően jelentősen nőtt a telep által termelt halmennyiség, és annak értéke is (lásd. 2. és 3. táblázat). A jövőben, szándékunkban áll a telep ilyen irányú még kedvezőbb kihasználása. Biztonságos körülmények között (nincs árvízveszély) meg lehetne termelni 6.000-7.000 kg egynyaras pontyot kb. 1 ha-on, amit ez idáig Makádon a 6 ha-os tavon nem is nagyon sikerült.
Már tavaly elkezdtük a telelőtavak felújítását, a partvédelem megerősítését, akáckarókkal, deszkákkal. A módszer alkalmasnak mondható, ezért a jövőben folytatni kívánjuk az efféle felújítást. Három telelő aljából az iszapot pedig hosszú gémes kotrógéppel távolítottuk el.

2. táblázat A Szigetbecsei telep termelése 2009-ben

halfaj kiadás érték

db/kg bruttó egységár (Ft) bruttó ár (Ft)
csuka e.n. 150 000
12 1 800 000
süllő e. n. 150 000
15 2 250 000
ponty egynyaras 1 200 850 1 020 000
harcsa e.n. 50 000 15 750 000
amur e.n. 200 000 3 600 000
Össz.:

 6 420 000

3. táblázat A Szigetbecsei telep termelése 2010-ben

halfaj kiadás érték

db/kg bruttó egységár (Ft) bruttó ár (Ft)
süllő e. n. 315 000
18 5 670 000
ponty egynyaras 3 202 875 2 801 750
amur e.n. 300 680 204 000
ponty kétnyaras
981 680 667 080
Össz.:

9 342 830

A 2010-re vállalt halgazdálkodási tervünk számszakilag megegyezett az 2009. évivel! 2010-ben az eddig alkalmazottaktól eltérően nem az állam felé bejelentett terv teljesítéséhez viszonyítva közöljük az elért eredményeinket (ez idáig a tervet ugyanis mindig bőségesen túlteljesítettük, azaz nem terveztünk pontosan), hanem a saját, év elején beállított tervünkhöz képest. A saját tervünkben 180.000 kg pontytelepítés szerepel, a (állami) halgazdálkodásiban pedig csak 150.500 kg.
A fiatalabb korosztályokból, különösen a süllő, csuka, balin, és a ponty esetében nagyságrendekkel többet tudtunk telepíteni. Mindez a keltető hatékony működésének köszönhető. A horgászok számára legfontosabb hal, a ponty esetében, a háromnyaras kivételével minden korosztályból jóval többet telepítettünk, mint amit a terveinkben vállaltunk.
A kétnyaras pontyból a tervezett 57.500 kg-al szemben 80.954 kg-ot helyeztünk ki (+40,7 %)! A háromnyaras pontyból pedig az egész évre tervezett 122.500 kg-al szemben 90.520 kg-ot telepítettünk (-26,1 %). Ugyanis tavasszal 13.867 kg, nyáron 29.112 kg és ősszel 47.541 kg pontyot telepítettünk. Így a vállalt tervünket összességében (két és háromnyaras ponty) 95,26 %-ban teljesítettük.
A nyári telepítést, az előző évihez hasonlóan rendkívül eredményesnek ítéljük meg. A horgászok is jobban fogadják a többszöri telepítést, mint az egyszeri de nagyobb mennyiség kihelyezését. 2011-ben is szeretnénk ezt az eredményességet folytatni.

Az őszi telepítési eredményeinket két önálló mellékletben ábrázoljuk. (2010. évi összesítés, valamint a 2010. őszi részletes telepítési statisztika.)
Tényként kezelendő, hogy az idei árvíz ismét nagy mennyiségű halat vitt el Makádról. Az is tovább nehezítette a károk pontos felmérését, hogy az árvíz össze is keverte a halállományt.
A 3, 5. és 6. sz tavakba tavasszal kihelyeztünk 32.541 kg pontyot háromnyaras előállítási céllal. Ezekből a tavakból ősszel összesen cca. 100.000 kg –ot terveztünk lehalászni. Ezzel szemben csak 43.956 kg-ot tudtunk realizálni, a becsült kiesés 56.000 kg.
Az 1, 2. és 4. sz tavakba kihelyeztünk 17.151 kg pontyot, ősszel 70.000 kg-ot lehalászhattunk volna, ha nincs árvíz. A valóság 53.871 kg, a becsült kiesés 16.000 kg.
Összességében a teljes tógazdaság lehalászata után elmondható, hogy kb. 72.000 kg a teljes termelési kiesés. A június eleji árvíz, szakmai tapasztalatunk (halak növekedése, takarmány-felhasználása) és becslésünk szerint kb. az előbb említett mennyiség felét, azaz 36.000 kg vegyes korosztályú pontyot vihetett el. Az akkori piaci értéken számolva ez kb. 24.750.000 Ft (bruttó).

A Szigetbecsei telepünk évtizedek óta előnevelő telepként funkciónál. Idén itt is sok mindennel foglalkoztunk.

A német Söll cég ismételten rendelkezésünkre bocsátotta (térítésmentesen) iszaplebontásra készített termékét. Sajnos a pontosan beállított kísérlet ismét nem igazolta az iszap csökkenését. Közösen fontosnak tartjuk a továbbiakban az iszap összetételének bevizsgálását.

Tovább folytattuk a táppal történő (intenzív) halnevelést, egynyaras ponty előállítást. Az eredmények idén ismét igazolták, a tápetetés előnyeit, hozamnövelő tulajdonságait. A teljesen más technológiával az 1. sz. tavon (0,5 ha), 2.869 kg, kiváló minőségű 38g átlagsúlyú pontyot állítottunk elő!!! (Országosan 800-1000 kg / ha az átlagosan várható hozam tavi körülmények esetén). A tápetetés alkalmazásának köszönhetően jelentősen nőtt a telep által termelt halmennyiség, és annak értéke is (lásd. 2. és 3. táblázat). A jövőben, szándékunkban áll a telep ilyen irányú még kedvezőbb kihasználása. Biztonságos körülmények között (nincs árvízveszély) meg lehetne termelni 6.000-7.000 kg egynyaras pontyot kb. 1 ha-on, amit ez idáig Makádon a 6 ha-os tavon nem is nagyon sikerült.

Már tavaly elkezdtük a telelőtavak felújítását, a partvédelem megerősítését, akáckarókkal, deszkákkal. A módszer alkalmasnak mondható, ezért a jövőben folytatni kívánjuk az efféle felújítást. Három telelő aljából az iszapot pedig hosszú gémes kotrógéppel távolítottuk el.

Az rdhsz.hu weboldal sütiket (cookie-kat) alkalmaz, amelyek segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A további böngészéssel a felhasználó hozzájárul a sütik használatához.