Tevékenységeink

Keresés

Belépés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a Duna-ági horgászat legfrissebb híreiről!

Eseménynaptár

<< 2017. Szeptember >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
10
111213141516
18192021222324
252627282930 
A vízminőség és a vízmennyiség elválaszthatatlan egymástól, így a jogi szabályozásnak is ki kell terjednie a vízkincs minősége mellett a mennyiségi védelmére is.

A víz mennyiségi védelmét szolgálja, ezáltal a takarékos vízhasználatra ösztönöz
  • a vízkészlet-használati díj
  • az ivóvízdíj
  • a csatornahasználati díj
  • ivóvízhasználati pótdíj
Vízkészlethasználati díjat az évi 500 m3-nél több vizet fogyasztó vízhasználók fizetnek saját vízkivételi művek alkalmazása esetén. A díj összegét a vízjogi engedély szerinti vízmennyiség (m3), az alapjáradék (Ft./m3), valamint a vízkészlet-kategóriától, a vízminőségi osztálytól, illetve a vízhasználat jellegétől függő módosító tényező alapján határozzák meg. A takarékos vízgazdálkodásra ösztönzést célozza, hogy a vízjogi engedély szerint meghatározott mennyiségen felüli vízhasználat után 200% pótdíjat kell fizetni. A takarékos vízgazdálkodás a kibocsátott szennyvíz mennyiségét is csökkenti.

Ivóvízdíjat és csatornadíjat a közüzemi víz- és csatornamű vállalatok által szolgáltatott ivóvízért, illetve csatornamű használatért kell fizetni. Az elszámolás alapja az igénybe vett víz mennyisége (m3).

Ivóvízhasználati pótdíjat az ipari célra ivóvíz-minőségű víz használata esetén kell kifizetni.
A víz díját a szolgáltató és a felhasználó megállapodásban határozzák meg. A pótdíj fizetés célja a fogyasztók kevesebb ráfordítást igénylő ipari nyersvíz használatára ösztönzése.

A víz minőségét védő jogszabályok közvetlen és közvetett hatásúak.

Közvetlen ösztönző a hatósági kényszer (vízjog engedély), a közvetett ösztönző a gazdasági kényszer (a tisztítótelep építési költséget meghaladó szennyvízbírság, illetve a szennyvíztisztító építéshez pénzügyi támogatás (pl. Központi Környezetvédelmi Alap).

Vízjogi engedély szükséges olyan létesítmények építéséhez, beavatkozáshoz, amelyek a vizek lefolyását, áramlási viszonyait, mennyiségét és minőségét megváltoztatják. Amennyiben a létesítmény, vagy beavatkozás káros mértékben szennyezi a vizeket, a vízügyi hatóság átalakításra vagy megszüntetésre kötelezheti az üzemeltetőt.

A vízminőség szabályozás legfontosabb jogi eszköze a szennyvízbírság, amely anyagi hátrány okozásával (pénzbüntetéssel) kényszeríti a szennyezőt a károsodás felszámolására. Birság kiszabására akkor kerül sor, ha a szennyvízben lévő szennyező illetve toxikus anyagok mennyisége meghaladja a víz-minőség védelmi területekre meghatározott határértéket.

A vízminőség védelmi területeket I-VI. kategóriákba sorolják, és a határértéket ezekre határozzák meg szennyező, illetve toxikus anyagonként.

I. Kiemelt vízminőség védelmi területek. I/1. Balaton és vízgyűjtő területe. I/2. Kiemelt felszín alatti vízminőség védelmi területek, fedetlen karsztok és parti szűrésű vízbázisok. II. Ivóvízbázisok és üdülőterületek. II/1. Tatai-tó vízgyűjtő területe, Velencei-tó vízgyűjtő területe. II/2. Duna-kanyar, Budapest vízellátási bázisa, Ráckevei Duna. II/3. Szelidi-tó. II/4. Mohácsi vízkivételi mű feletti Duna-szakasz. II/5. Komravölgyi-tározó. II/6. Köszörűvölgyi- és Csőrréti-tározó. II/7. Lázbérci-tározó. II/8. Bódva-Hernád vízgyűjtő területe. II/9. Keleti-főcsatorna. II/10. Szolnoki vízkivételi mű feletti Tisza-szakasz. III Ipari területek. III/1. Kapos vízgyűjtő területe, Pécsi víz-Fekete víz vízgyűjtő területe. III/2. Séd-Gaja-Nádor vízgyűjtő területe. III/3. Zagyva felső szakasz. III/4. Sajó vízgyűjtő területe. IV. Öntözővízbázisok. IV/1. Kisköre feletti vízgyűjtő. IV/2. Hortobágy-Kösely. V. Duna és Tisza kiemelt szakaszai mellékvízfolyások nélkül. VI. Egyéb területek
 

A káros szennyezés határértékei

A 3/1984. (II. 7.) OVH rendelkezéshez
A vizeket szennyező anyagok határértékei és az egységnyi bírságtételek
((Megállapította: 33/1993. (XII. 23.) KTM rendelet 1. ő. Hatályos:
1994. I. 1-jétől.))

Ssz A szennyezés neme I. II. III. IV. V. VI. Bírság Ft/kg
I. Szennyező anyagok              
1. Dikromátos oxigénfogyasztás 50 75 100 100 150 75 2
2. Szerves oldószer extrakt (olaj,zsír) 2 5 10 10 10 10 40
3. Vízzel nem elegyedő szerves oldószer (10-3 m3/m3) 0,05 0,05 0,05 0,05 0,05 0,05 200
4. pH 7              
Alatt 6,5 6,5 5 6 5 6 10
Felett 8,5 9 9 9 10 9 10
5. Összes só              
Természetes eredet 1 000 1 000 100 2 000 1 000 - 0,4
Technológiai eredet 1 000 1 000 2 000 1 000 - 2 000 2
6. Nátrium-egyenérték (x)  45 45 45 45 - 45 4
7. Fenolok 0,1 0,1 3 3 3 3 100
8. Összes lebegő anyag 100 100 200 200 500 200 2
9. Kátrány 0,1 0,1 2 2 2 1 240
10. Ammónia-ammónium-ion 2 5 30 10 30 10 10
11. Összes vas 10 10 20 20 20 20 4
12. Összes mangán 2 2 5 5 5 5 40
13. ANA detergens 2 2 5 5 5 5 120
14. Szulfidok 0,01 0,01 2 2 5 2 200
15. Aktív klór 2 2 2 2 2 2 100
16. Fluoridok 2 2 10 5 10 10 100
17. Összes foszfor 1,8 2 2 2 - 2 80
18. Nitrát 40 50 80 80 - 80 2
19. Coliform szám 10 l/cm3
0,05 * 2n Ft/m3
II. Mérgező anyagok              
20. Könnyen felszabaduló cianidok 0,1 0,2 0,2 0,2 0,2 0,2 10 000
21. Összes cianid 2 10 10 10 10 10 100
22. Összes réz 0,5 1 2 2 2 2 100
23. Összes ólom 0,05 0,1 0,2 0,2 0,2 0,2 400
24. Összes króm 0,2 0,5 1 1 1 1 100
25. Króm VI. 0,1 0,3 0,5 0,5 0,5 0,5 400
26. Összes arzén 0,05 0,05 0,1 0,1 0,1 0,1 400
27. Összes kadmium 0,005 0,01 0,05 0,05 0,05 0,05 1 000
28. Összes higany 0,001 0,005 0,01 0,01 0,01 0,01 20 000
29. Összes nikkel 0,5 0,5 1 1 1 1 400
30. Összes cink 1 2 5 5 5 5 100
31. Összes ezüst 0,01 0,05 0,1 0,1 0,1 0,1 2 000
32. Toxicitás LC 50% hígítási igénye 2 Ft/m3
ANA = anionaktív

A szennyvízbírságot egy évre, idényüzem esetén az idény időtartamára szabják ki.

A bírság összege
•    a befogadóba egy nap alatt kibocsátott szennyező anyag határértéket meghaladó kg-ban kifejezett mennyiségének
•    az évi illetve idény alatti tényleges üzemnapok számának
•    a szennyező anyagra megállapított bírságtételnek és
•    a módosító tényezők számszerű értékének a szorzata.
Rendkívüli szennyezés (műszaki meghibásodás, baleset, gondatlan kezelés, a felszíni vagy felszín alatti vízkészletek nem szennyvízzel veszélyeztetése) esetén a bírságot a szennyező anyag teljes mennyiségének megfelelően kell meghatározni, a bírságtétel ebben az esetben ötszörös is lehet.

Különösen káros szennyezés (a szennyező anyag határértékét ötszörösen, a toxikus anyagok esetében kétszeresen meghaladó szennyvízkoncentráció) bekövetkezésekor a bírságtétel kétszeres. Az egyes anyagokra így meghatározott és összesített bírság összegét (alapbírság), a módosító tényezőkkel szorozva kerül kiszámításra a fizetendő bírság (módosított alapbírság). A módosító tényezők a befogadó mértékadó vízhozamát és az átlagos szennyvízmennyiség arányát (hígítás mértékét), a szennyvízbevezetés módját, az adott területre irányadó szempontokat és egyéb vízgazdálkodási érdekeket vesznek figyelembe. A hígítás mértékétől és a szennyvízbevezetés módjától függő szorzótényezőket az alábbi táblázatban közöljük.

A hígítási aránytól és a szennyvízbevezetéstől függő szorzótényezők

  Hígítási arány
250 100 50 10 <10
Parti bevezetés 0,3 0,5 0,7 0,9 1
Sodorvonalba vezetés 0,18 0,3 0,6 0,9 1

 

A területi szorzótényezőt az I-VI. határérték-kategóriában az alábbiak szerint kell alkalmazni:

  • I. Kiemelt minőségi területek 5
  • II. Ivóvízbázisok és üdülőterületek 3,5
  • III. Ipari területek 3
  • IV. Öntözővíz-bázisok 2
  • V. Duna és Tisza nem kiemelt bázisai 1

Az egyéb vízgazdálkodási érdektől (szennyvíz tisztíthatósága, közegészségügyi ártalmasság, a befogadó vizének hasznosítása, stb.) függő tényezők értéke 0,1-2,5 között állapítható meg. Ha a kibocsátott szennyvízben több féle szennyező anyag külön-külön meghaladja a határértéket, a bírságot minden szennyező anyagra ki kell számítani, és is a bírság évi összege az így kiszámított bírságok együttes összege.

A szennyvízbírság progresszív, a folyamatos bírságolás második évében kétszeres, a harmadik évében háromszoros, a negyedik évben négyszeres, majd az ötödik évben és az azt követő években ötszörös.

A progresszivitást nem alkalmazzák, ha az üzem a káros szennyezés megszüntetésére szennyvíztisztító kivitelezését megkezdte és azt folyamatosan végzi.

A szennyvíz bírságból befolyt pénzeszközökből a Vízügyi Alap elkülönített részébe kerülnek.

A szabályozásnak tehát az a lényege, hogy a vízvédelem érdekében gazdaságilag ösztönöz a szennyvíztisztításra, zárt vagy csak minimális szennyezést okozó technológiák alkalmazására, a vízben elfolyó értékes anyagok kinyerésére.

A vízminőség védelem feladatai

A vízminőség védelem feladata egy bekövetkezett szennyezést követően a vízminőség helyreállítása.

A vízminőségi kárelhárítás fogalomkörébe tartozik azoknak a tevékenységeknek az összessége, amelyek a rendkívüli vízszennyezések (havária szennyezések) elleni védekezésre illetve azok kártételeinek elhárítására, megelőzésére vagy enyhítésére irányulnak.

A vízminőségvédelem elemei a következők:

  • a vízminőség rendszeres vizsgálata, értékelése és minősítése,
  • azoknak a műszaki beavatkozásoknak a végrehajtása, amelyek segítségével elérhető a megfelelő vízminőség,
  • a rendkívüli szennyezések elleni védekezés vagy vízminőségi kárelhárítás

Magyarországon a környezetvédelmi felügyelőségek laboratóriumai az MSZ 12749 szabványban előírt szelvényekben (törzshálózat), és gyakorisággal vizsgálják az ezekre meghatározott paramétereket.

A következőkben a vízminőség védelem feladatai közül a rendkívüli szennyezések elleni védekezés feladatával, módszereivel foglalkozunk, tekintettel arra, hogy a szennyezések jelentős ökológiai hatást gyakorolnak a környezetre.

Rendkívüli szennyezésnek (havária szennyezés) nevezzük a felszíni és felszín alatti vizek minőségét, öntisztuló képességét, illetve felhasználhatóságát, a vízi ökoszisztémák életfeltételeit veszélyeztető vagy jelentős mértékben korlátozó - esetleg az élőlények pusztulását okozó - kibocsátásokat (emissziókat). Ezek jellemzője, hogy kialakulásuk gyors, váratlan, előre nem jelezhető időpontban jelentkezik.
Az ilyen szennyezések leggyakoribb okai a potenciális szennyezőforrásokat képező (termelő, szállító, tároló, tisztító, stb.) berendezések meghibásodása, gondatlan kezelése, baleset, természeti katasztrófa, országhatáron túlról származó szennyező anyag vízbejutása.

A vízszennyezés elleni védekezés körébe tartoznak a megelőzési, konkrét védekezési tevékenységek és a szennyezett víz által okozható károk megakadályozása.

Így a vízminőségi kárelhárítás részei a következők:

  • a rendkívüli szennyezések megelőzése,
  • a káros szennyező anyagok vízből való eltávolítása, és ezáltal a víz minőségének javítása,
  • a szennyezett vizek által okozott vagy okozható károk eltávolítása vagy csökkentése.

A megelőzés leghatékonyabban a potenciális szennyezőként szóba jöhető üzem, intézmény, stb. technológiai illetve vízgazdálkodási rendszere keretébe oldható meg.

A vizek szennyezését vagy vízminőség romlását a vízminőségi figyelőhálózat (törzshálózat) észleli, és jelzi a területileg illetékes szervek felé.

A védekezés megkezdése előtt ki kell vizsgálni a vízminőség romlásának az okát, és ennek eredménye ismeretében kell dönteni a védekezés módjáról. A leggyakrabban előforduló védekezési mód az úszó szennyeződések lokalizálása, illetve ezek eltávolítása, majd újrafelhasználása, vagy megsemmisítése.

Ilyen módon történik a hazánkban a legnagyobb arányban (37,4%) előforduló rendkívüli szennyezés, a kőolaj szennyezés elleni védekezés.

A kőolaj és származékai okozta vízszennyezés esetén a védekezés műveletei a következők:

  • a szennyezés lokalizálása,
  • a lokalizált szennyező anyag összegyűjtése és eltávolítása,
  • a szennyező anyag biztonságos elhelyezése, újrahasznosítása vagy megsemmisítése

Az olajszennyezés lokalizálásának klasszikus módja a merülőfalak alkalmazása. Ezek a víz felszínén úszó szerkezetek, amelyeknek egy része a víz felszíne fölött van, másik (alsó) része a víz felszíne alá nyúlik le. A merülőfalak működési elve, hogy a víz felszín közelébe eső réteg lezárásával a felszínen úszó olaj továbbhaladása adszorbensek segítségével megakadályozható.

Állóvizek esetében a szennyezett területet körül kell határolni, az olaj szétterjedésének megakadályozása céljából.

Kisebb vízfolyásokon, illetve kis vízsebesség esetén a helyszínen rendelkezésre álló anyagokkal (nád, rőzse) is megoldható a lokalizálás.

Olyan vízfolyásokon, amelyeken nagyobb gyakorisággal fordul elő olajszennyezés, célszerű műtárgyat kiépíteni.

Magyarországon a "T"-típusú merülőfal  a legelterjedtebb, amely legfeljebb 200 m szélességű vízfolyásokon alkalmazható, 0,7 m/s vízsebességig. Szélesebb vízfolyásokon több lépcsős elrendezés alkalmazható. A merülőfal a vízfolyás felett kifeszített drótkötelekhez rögzíthető.

Állóvizeken az olajszennyezés lokalizálására flexibilis merülőfalakat alkalmaznak. A lokalizálás során összeterelt olajat régebben cserpákokkal, ma már gépi eszközökkel távolítják el.

Ezek a következők:

  • A bukógyűrűs vagy bukóéles olaj-víz keverék leszedőknél a bukóélen vagy bukógyűrűn átbukó keveréket szivattyúval távolítják el.
  • A forgódobos olajleszedők fő eleme egy vízszintes tengely körül forgó dob, melynek palástja a működő felület.
  • A felhordószalagos olaj leszedők két típusát alakították ki, melyek közül az egyiknél a felhordó szalag sík felületű, a másiknál műanyag hab. A tárcsás olajleszedők a szennyezett vízbe merülő tárcsasorból és olajleszedő lapátokból állnak.
  • A kötélpamacsos olajleszedőknél a felszínen úszó terelő csigák által vezérelt hidrofób illetve oleofil tulajdonságú végtelenített kötélpamacsot mozgat egy gépészeti berendezés. Álló vizekben a kis sebességű vízfolyásokban jól alkalmazhatók.
  • Az ún. olajcsapda hazai fejlesztés eredménye, amely az áramló víz felszínen úszó folyékony szennyeződések eltávolítására alkalmas .

Az olajleválasztás fázisai a következők:

  • az olaj-vízréteg leválasztása a vízfelszínről,
  • a leválasztott anyag átvezetése egy szeparáló kényszerpályán, ahol a berendezés az olajat leválasztja, a vizet visszavezeti a vízfolyásba
  • a leválasztott olaj összegyűjtése, és szivattyúval való eltávolítása

A kisebb illetve közepes nagyságú olajszennyezések eltávolítása adszorbensekkel való megkötéssel is lehetséges. Ezekkel szemben követelmény, hogy nagy legyen a fajlagos felületük, és ugyanakkor kicsi legyen sűrűségük, kedvező adszorpciós kapacitással, hatékony olajmegkötő tulajdonsággal rendelkezzenek és könnyen kezelhetők legyenek.

Ezek lehetnek természetes eredetűek, mint a fűrészpor, a tőzeg, a szalma, a hidrofób perlit, szintetikus anyagok, (stronit, poliuretán hab). Az adszorbensek kézi vagy gépi úton juttathatók a vízfelszínre por és szemcse, vagy darabos formában.

A leszedett olaj elhelyezése az egyik legnehezebb feladat, ugyanis az olajjal együtt uszadékok is összegyűjtésre kerülnek, és ezek mennyisége meghaladhatja az olaj mennyiségét. A friss olaj bizonyos feltételek mellett újra finomítható, azonban a nagyobb mértékű szennyezettség miatt az esetek zömében elégetik az összegyűjtött olajat.

A vízbe kerülő olaj általában a partokat is szennyezi, melynek megtisztítása nehéz és időigényes feladat. A fizikai módszerek között a nagy és kis nyomású vízsugár, a gőzfúvás, a homokfúvatás, az égetés és adszorbens anyagok alkalmazása említhetők, mint az elhárítás lehetőségei.

A gyakorlatban általában ezek kombinációit alkalmazzák.

Az oldott szennyezések a vízi élővilágra, az ember egészségére és az egyéb vízhasználatokra károsak. Ezek ellen a védekezés két alapvető módja ismeretes

  • a szennyező anyag vízfolyásban történő hatástalanítása,
  • a szennyezett víz lokalizálása.

A vízfolyásban történő hatástalanítás levegőztetéssel, vagy kis vízhozamú vízfolyások esetében kémiai kezeléssel lehetséges.

A levegőztetéssel a szennyezett vizet oxigénben dúsítják, és ezáltal a biológiailag lebontható szerves anyagokat, az elszíneződést okozó szennyezéseket, valamint a vízben oldott mérgező gázokat távolítják el a vízből.

A víz oxigéntartalmát

  • porlasztással
  • permetezéssel
  • csörgedeztetéssel
  • légbefúvással

növelhetjük.

A módszer megválasztásánál a helyszíni adottságokat kell figyelembe venni.
Az alkalmazható eljárások

  • meglévő műtárgyak alkalmazása (duzzasztók, zsilipek),
  • szivattyúval történő vízsugár képzés,
  • speciális berendezések alkalmazása (lásd a vízminőség szabályozás műszaki módszereinél).
A berendezések 4-50 kg/óra oxigén bevitelére képesek, 5 KW teljesítmény felvételével.

A kémiai kezeléssel történő vízminőségi kárelhárításban a pH szabályozás az elterjedt kezelési módszer. Ennek keretében a pH értékét az élettani szempontból megfelelő határok között tartják. Ez lehet önmagában egy elérendő cél, de lehet egyéb kémiai eljárás része is.

A következő kárelhárítási technológiák terjedtek el a gyakorlatban.

A savas szennyező anyagok közömbösítése során a pH növelése a cél.

Erre a következő módszer alakult ki:

  • a szennyezett víz tározása,
  • pH-t növelő anyagok (mésztej, szóda) adagolása, keverése,
  • pH ellenőrzés, majd,
  • a tározott víz levezetése.

A lúgos anyagok semlegesítésére akkor van szükség, ha a pH > 9. A technológia az előbbivel azonos, kivéve a második lépését, amikor is pH-t csökkentő anyagokat adagolnak.

Az ammónia illetve kénhidrogén eltávolítása során azt a technológiát kell alkalmazni, hogy olyan pH-t kell beállítani a vízben, amelynél ezek nagy része oldott gázként jelenik meg. Ezt követően intenzív levegőztetéssel a gázok a vízből eltávolíthatók.

Az eddigiekben a felszíni vizek kárelhárításával foglalkoztunk.
A következőkben a talajvíz szennyezés elhárítására térünk ki röviden.
 

A felszín alatti vizek (talajvíz) védelme

A felszín alatti vizek minőségének ellenőrzésére az esetleges szennyezettség kiterjedésének meghatározására megfigyelő kúthálózatot kell létesíteni.

Magyarországon a felszín alatti vizek minőségének rendszeres értékelése a 80-as évek közepétől kezdődött, döntően a porózus vízadó rétegekben kialakított igen szerény méretű észlelő hálózaton. A hálózat szennyeződésre érzékeny felszín közeli réteg összletre alig terjed ki, a talajvizek, karsztvizek, a parti szűrésű, és termálvíz készletek vízminőség észlelése nem kellően megoldott. A kutak elhelyezésének szempontjait a cél határozza meg.

A megfigyelt kutak három szintjét különböztetjük meg

  • az elsődleges kutak (regionális kutak) a természetes talajvíz minőségének, a minőségi változásnak meghatározására szolgálnak
  • másodlagos megfigyelő kutak, a talajvíz minőségének helyi változását és az esetleges szennyezését jelző kutak,
  • harmadlagos kutakat, meglévő vagy potenciális szennyező források közelében létesítik.

A kutakból meghatározott időszakonként vett minták vizsgálata alapján dönthető el, hogy bekövetkezett változás a víz minőségében, illetve történt-e szennyezés.

A talajvíz védelmének módjai és remediációi

Optimális megoldásnak tekinthető a talajvíz szennyezésének megelőzése. Sikeres megelőzésről beszélünk akkor, ha a potenciális szennyezőforrásokat úgy szabályozzuk, hogy a szennyező anyagok talajvízbe szivárgását megakadályozzuk. A szennyezőforrások diffúz és pontforrások lehetnek.

A diffúz források általában mezőgazdasági eredetűek (növényvédelem, műtrágyázás). Tekintettel arra, hogy ezek bárhol előfordulhatnak ezeket nehéz utólag ellenőrizni. Így itt csak a megelőzés lehetséges megoldásai, tiltás vagy jogi szabályozás, pl. a műtrágya használat vagy a nem degradálódó peszticidek alkalmazásának korlátozásával.

A pontforrások lehetnek a hulladéklerakók, vagy a különböző vegyi anyagok tárolására szolgáló tartályok. Ezek esetében preventív módszerekkel és remediációs beavatkozásokkal egyaránt szabályozhatjuk a szennyező anyag kibocsátást illetve a szennyezés megszüntetését.

Némely hulladék annyira veszélyes, és olyan hosszú élettartamú, hogy a talajvíz hosszú távú szennyezésének megelőzésére az egyedüli mód az anyag kitermelése, kezelése és eltávolítása egy biztonságos lerakóba. A másik lehetőség a szennyezőforrás elszigetelése. Virtuálisan minden lerakóból van kimosódás, még akkor is ha, különböző szigetelő anyagokat (műanyag, agyagszigetelést) alkalmaznak. A felhagyott hulladéklerakók bentonittal vagy más vízzáró anyagokkal való lefedése megakadályozza a csapadékvíz bejutását a lerakóba és így lényegesen lecsökken a szennyező anyag kimosódása.

A hulladék lerakóból származó szennyezőanyag elszigetelésére hidraulikai módszerek is alkalmazhatók. Ezek lényege, hogy kutak vagy felfogó árkok alkalmazásával süllyesztjük a talajvizet, illetve megfordítjuk az esés irányát, csökkentve ezzel a szennyezés mértékét. A talajvíz helyi megemelése egy megfelelő helyen süllyesztett talajvízből nyert, megfelelően kezelt vízzel a szennyezett vízcsóva izolálható és a talajvízből eltávolítható.
 
Ugyancsak izolálható a szennyezett talajvíz szádfalak segítségével, amelyek bentonit, víz és olaj keverékéből készülnek, melyeket az előzetesen kialakított mély árkokba helyeznek. Ez a szigetelőanyag 30 m mélységig is alkalmazható.

Az olajkárelhárítás a talajvízből viszonylag gyakran előforduló feladat a kőolaj és származékai tárolására, szállítására alkalmazott talajfelszín alatt tétesített tartályok, vezetékek különböző okokból bekövetkező meghibásodása miatt. Az ilyen okból kiszivárgó, vagy kifolyó kőolaj, vagy kőolaj származékok a talajon átszivárogva elérhetik a talajvizet. Ilyen problémák adódnak a volt katonai repülőterek kerozin tartályainak meghibásodásából, korrodálódásából származó szivárgások következményeként.

Az olajkárelhárítási technológiai kiválasztásnál alábbi fizikai, kémiai tulajdonságokat veszik figyelembe:

  • Szénatomszám
  • Vízoldhatóság
  • Tenzió
  • Viszkozitás
  • Toxicitás
  • Emulzióképzés (O/V illetve V/O)
  • Biológiai lebonthatóság
  • Termikus stabilitás
  • Adszorpció képesség (talajféleségtől illetve adszorbensektől függően)

A technológiai kárelhárítási kiválasztása során a felsoroltakon kívül meghatározó lehet néhány egyéb társadalmi, gazdasági tényező is, melyeket külön-külön, de egymással szoros kölcsönhatásban kell mérlegelni.

Így meghatározóak az anyagi források, melynek megléte, ütemezése, fajtája (költségvetés, privatizáció, hatósági kötelezés), döntő hatással lehet az alkalmazható megoldásra, de az anyagiakkal kapcsolatban van a környezetvédelmi követelményrendszer is, melynek eredményeképpen alakulnak ki a kívánatos és tűrhető határértékek. A környezetvédelmi, vízügyi és egészségügyi követelményeket, illetőleg a finanszírozási csatornák számát bővítheti egy korszerű kockázatelemzés. Fontos az a tényező is, mely egyaránt összefüggésben van a beavatkozás sürgősségével és a technológiai időigényével. A mérlegelés fontos tényezői a különleges helyi adottságok, így a terület jelenlegi és távlati funkciója.

A technológiai kiválasztásnál azt is figyelembe kell venni, hogy a mentesítendő területeknek és az azokon lévő létesítményeknek a kárelhárítási tevékenységek ideje alatt is el kell-e látni eredeti funkciójukat (pl. közút, vasút, repülőtér, gyárterület, raktár esetén).

A kárelhárítást eredménye szerint az alábbi célállapotokat különböztetjük meg:

  • a szennyezés továbbfejlesztésnek megakadályozása, az u.n. lokalizáció
  • a részleges mentesítés, pl. az olajfázis (olajlencse) kitermelése
  • a terület teljes ártalmatlanítása

Technológiai lehetőségek a következők:

  • lokalizációs eljárással
  • részleges mentesítés

A lokalizációs eljárások a következők:

  • a horizontális árnyékolás
  • a vertikális árnyékolás

A horizontális árnyékolás módszerei:

  • a felszíni takarás és
  • a vertikális takarás

A felszíni takarást akkor alkalmazzuk, ha a gravitáció hatására a lassan lefelé húzódó olajtest leszivárgó vízzel való érintkezését akarjuk kizárni, vagy abban az esetben, ha az olajtest lehúzódása, illetőleg mesterséges eltávolítása után is ki akarjuk zárni a leszivárgó csapadékvíz oldható komponenseket mobilizáló hatását.

A felszíni takarás legegyszerűbb módja a műanyag fólia vagy műanyag lap alkalmazása. Ez azonban csak rövidtávú alkalmazási lehetőséget ad. Biztonságosabb megoldás, ha a közelben agyagnyerő lehetőség van, agyag vagy bentonit réteg olcsóbban ellátja ezt a funkciót. Nem beszélve arról, hogy ez végeleges megoldásként is számításba jöhet. Hasonlóképpen alkalmazható végleges megoldásként betonréteg is, különösen ha a terület felhasználásához ilyen felületre szükség van. (Ilyenkor a dilatációs hézagok vízmentes fugázását is biztosítani kell.) A felszíni takarás esetén természetesen számításba jöhet a fent felsoroltak kombinációja, azaz a többrétegű szigetelés. Szennyeződés alatti árnyékolás alkalmazható abban az esetben, ha az olajlencse olajat át nem eresztő réteg felett megáll, ilyenkor biztonságból talptömörítés szükséges, gél injektálással.

Vertikális takarást csak akkor alkalmazunk, ha a szennyeződés oldalirányú mozgását kívánjuk megakadályozni, vagy a szennyeződést körül kívánjuk határolni. Ezek általában mesterséges falak, melyek vagy a legalacsonyabb talajvízszint alá helyezünk el merülőfalként az olajlencse vándorlásának megakadályozására (ezt nevezzük kötényfalnak) vagy a "feküig" verjük le (szádfal, résfal), hogy az oldott anyagok se mobilizálódhassanak.

Speciális fajtája lehet a vertikális leárnyékolásnak a hidraulikus gát. Ez olyan kútsor, melynek depressziós görbéi összeérnek, és et akadályozza meg az olaj és az olajos víz vándorlását. Minden esetben szükség van a kitermelt víz elhelyezésére, illetőleg nyelőkutakba, szivárgó árkokba való visszatáplálására. Ez esetben már közbeiktatható egy tisztítóberendezés is, mely a részleges szennyvízmentesítést is szolgálja.

Elképzelhető ennek ellenkezője is, amikor a kútsor által meghatározott szelvényben vízbesajtolással előidézett túlnyomással kialakított hidraulikus gáttal akadályozzuk meg a szennyezés továbbterjedését.

A részleges mentesítés eljárásai:

Az olajfázis kitermelése. Az olajfázis kitermeléséhez termelőkút szükséges, mely működhet egyszivattyús rendszerben és u.n. fáziselválasztó (pl. scavenger) szivattyú rendszerben. Az első esetben külön szeparátorról, fáziselválasztó műtárgyról kell gondoskodni. A scavenger szivattyúról külön csövön távozik az olaj és a víz. Az olaj mindkét esetben elszállításra, újrahasznosításra kerül.

A vízfázis tisztítása. A vízfázis igényeknek megfelelően emulzióbontással, levegőztetéssel előtisztítható. Az ezután következő lépések már a teljes dekontaminálás lépcsőjéhez tartoznak. Ezek lehetnek kemoszorpciós (aktívszén-szűrő), bioszorpciós (biofilter) eljárások. Lehetőség van arra is, hogy a maradék szénhidrogéneket hidrogén-peroxiddal enyhén oxidáljuk és tápanyagokkal dúsítva visszajuttassuk a talajba.

A gázfázis kezelése. Levegőztetés (strippelés) esetén a levegővel kihajtott gőzt a fent említett adszorpciós, kemoszorpciós vagy bioszorpciós eljárásokkal kell kezelni.

Az olajszármazékok teljes ártalmatlanítása

Az olajfázis kitermelése és elszállítása után kerülhet sor a terület teljes mentesítésére.

A veszélyes hulladéklerakóba való szállítás: előnye a gyors, gondmentes megoldás, hátránya, hogy nem jelent teljes megoldást, csak a probléma elodázását, valamint az emelkedő lerakási díjak miatt megfontolandó.

Az égetőberendezés alkalmazása: előnye a gyors ártalmatlanítás, és hogy gyakorlatilag minden kőolajfajtára alkalmazható, hátránya az eljárással járó gáztisztítási kényszer, az esetleges üzemzavar irreverzibilitása, valamint a hosszú engedélyeztetési eljárás, továbbá a lakossági ellenállás valószínűsége, és végül a magas költségek.

Termikus kezelés: előnye a gyorsasága, ami frakcionális lehetőségeivel függ össze, és hogy ily módon gyakorlatilag minden szénhidrogén eltávolítható, hátránya az, hogy az elszívásról gondoskodni kell, és hogy a szigorú tűzrendészeti előírások betartása költséges.

Talajmosás: előnye a kézenfekvő kezelés, kedvező költségek és az eljárás egyszerűsége. Hátránya az, hogy csak gyorsan kioldható anyagokra alkalmas, végül, hogy a mosóvíz kezelése szükséges.

Biológiai dekontaminálás: előnye a kedvező költségek és a természeti körforgásba való visszavezetés, hátránya viszont hosszú időszükséglete, és a bakteriológiai elővizsgálat kényszere.

Az rdhsz.hu weboldal sütiket (cookie-kat) alkalmaz, amelyek segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A további böngészéssel a felhasználó hozzájárul a sütik használatához.