A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság (továbbiakban KDVVIZIG) által összehívott tárgyi tájékoztatót Terlaky Fanni a tárgyi projekt projektmenedzsere (KDVVIZIG) nyitotta meg. Ismertette a tájékoztató menetét, bemutatta az egyeztetésen résztvevő szervezeteket, majd átadta a szót, az SC TASS 2017 Konzorcium képviselőinek, hogy mutassák be a Tassi többfunkciójú vízleeresztő műtárgy kivitelezésének organizációját. Papp Gergely (STRABAG) és Varga Zoltán Péter (Colas Alterra) elmondták, hogy a kivitelezés során a beszállítás Tass felől, a KDVVIZIG üzemi területén, valamint a Tassi Hajózsilip fölé ideiglenesen elhelyezésre kerülő híd provizóriumon keresztül fog történni. A Rózsa-sziget, valamint az Osztósziget mellett található ingatlanok az építés ideje alatt folyamatosan megközelíthetőek lesznek. A várható forgalmi rend változásokról szóló tájékoztató jelen emlékeztető mellékletét képezi a hozzá tartozó térképmelléklettel együtt.

Az RDHSZ, valamint a MOHOSZ képviselői megköszönték a tájékoztatót. Megállapították, hogy az elmondottak alapján a kivitelezés organizációjával kapcsolatban kifogásuk nincs. Biztosították, mind a KDVVIZIG, mind a kivitelezői konzorcium képviselőit, hogy támogatják a projektet, annak megvalósításában partnerek. Segítenek a horgászok tájékoztatásában, valamint az esetlegesen felmerülő problémák kezelésében. A projekt vonatkozásában, azonban felmerült a halak alvízre való átjutásának a kérdésköre. Egyrészről a turbinákon áthaladó halak túlélési aránya tekintetében. Másrészről a Ráckevei (Soroksári)-Dunából úgymond elvándorló haltömeg tekintetében, ami az RSD intenzíven halasított voltából adódóan jelent problémát az RDHSZ számára, hiszen az elvándorlás a halasítás hatékonyságát csökkenti, ami anyagi kárt jelent. Fentiek alapján mind az RDHSZ, mind a MOHOSZ képviselői fontosnak tartják, hogy a létesülő műtárgy felvizén megfelelő rácsközű halrács vagy elektromos halriasztó kerüljön elhelyezésre. A KDVVIZIG, valamint a kivitelezői konzorcium képviselői elmondták, hogy az uszadék visszatartására mind a felvízi (RSD), mind az alvízi (Duna) oldalra betervezésre került egy-egy gereb. Utóbbi ideiglenes kivitelben. Véleményük szerint a beépítésre kerülő gerebek betöltik a halrács funkcióját, de ígéretet tettek, hogy megvizsgálják a témát és egyeztetnek a Tervezővel, azonban felhívták a figyelmet arra, hogy mivel a halrács, valamint az elektromos halriasztó nem képezik tárgyi projekt részét, így azon belül nem számolhatók el.

Tervező kiegészítése:

A korábbi hazai (Nick, Békésszentandrás) és külföldi üzemeltetői tapasztalat alapján a külön halfogó rács vagy riasztó nem létesült, de nem is szükséges. Az RSD felőli oldalon lévő gereb pálcaosztása kb. 40-50 mm, így a nagyobb halak ezeken már nem férnek át. Tapasztalatok szerint az élővilág az építési idő alatt és az azt követő időszakban a kialakult új viszonyokat megszokja és nem jelent külön veszélyforrást a meglévő élővilágra és halállományra. Az új műtárgyba kettő darab „Bulb” típusú, kettős szabályozású, vízszintes tengelyű reverzibilis Kaplan turbina kerül beépítésre, kétirányú szivattyúzási és üresjárási üzemmódra is alkalmas kivitelben, változtatható forgásiránnyal. A turbinákat a cseh MAVEL vállalat fogja gyártani.
http://mavel.cz/

KDVVIZIG kiegészítése:

Tekintettel arra, hogy a Kvassay-zsilipen betáplált vízmennyiség egy jelentős része öntözési célból kivezetésre kerül a rendszerből, ezért az új műtárgyon keresztül mindössze a fennmaradó vízhozam levezetése szükséges és lehetséges, mely mennyiséget a meglévő Tassi-zsilipen keresztül levezetendő ökológiai vízmennyiség, valamint a zsilipeléskor leengedésre kerülő vízmennyiség is csökkent. Fentiek alapján átlagosan kb. 5-10 m3/s kerül majd levezetésre az új műtárgyon, amely következtében a kialakuló vízsebességek a halak számára nem okoznak problémát.

Amennyiben az RDHSZ ragaszkodik a halrács, vagy halriasztó berendezés elhelyezéséhez, akkor annak tervezése, elhelyezése, és szükség szerinti üzemeltetése, fenntartása a halászati hasznosító joga és kötelezettsége. A KDVVIZIG felhívja a figyelmet, hogy a fenti létesítmények csak olyan rendszerűek lehetnek, mely a vízgazdálkodási létesítmény (Tassi többfunkciójú vízleeresztő műtárgy) üzemeltetését semmilyen módon nem akadályozza.

Az emlékeztetőt összeállította:
Terlaky Fanni - Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság


Tájékoztatás a közlekedési rendről a Tassi többfunkciójú vízleeresztő műtárgy kivitelezésének időszakában

„A Ráckevei (Soroksári) Duna-ág és mellékágai kotrása, műtárgyépítés és -rekonstrukció” elnevezésű, KEHOP-1.3.1-15-2015-00002 projektazonosítójú projekt keretén belül rövidesen megkezdődnek a Tassi többfunkciójú vízleeresztő műtárgy kivitelezési munkálatai. Az építkezéssel érintett ingatlanokon a terület előkészítési munkálatok már 2017. év végén megkezdődtek, jelenleg az organizációs előkészületek, valamint a kivitelezéshez szükséges részletes tervek kidolgozása folyik. A vasbeton műtárgy építési munkái várhatóan 2018 júniusában kezdődnek.

Az új, egyedülálló vízgazdálkodási létesítmény építése során a Rózsa-szigetre, illetve a szomszédos ingatlanokra való bejutás folyamatosan biztosított lesz. Az építkezés során mindössze eseti jelleggel fordulnak elő hosszabb-rövidebb ideig forgalomkorlátozások, amelyekről a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság (www.kdvvizig.hu), valamint a projekt honlapján (http://rsd.ovf.hu/) folyamatosan tájékoztatást adunk.

Várható forgalomkorlátozások a kivitelezés ütemében:

A kivitelezés első ütemében az érintett ingatlanokat a jelenleg megszokott módon lehet megközelíteni, hiszen az építési forgalom Tass felől, a KDVVIZIG üzemi területén keresztül, a hajózsilip fölé elhelyezésre kerülő ideiglenes hídon keresztül fog bonyolódni. A megközelítési útvonalat a mellékelt térképen sárgával jelöltük. Ebben az időszakban Makád felől a töltésen mindössze a személygépkocsi forgalom átmeneti növekedésére, valamint néhány nagyobb munkagép eseti megjelenésére lehet számítani, elsősorban a hajózsilip fölé tervezett ideiglenes híd elhelyezését megelőzően, melyre előreláthatólag 2018 májusában kerül majd sor.

A kivitelezés második ütemében, amikor a meglévő és az újonnan létesülő töltésszakasz összeépítése megvalósul, akkor a Rózsa-szigetet, a szomszédos ingatlanokkal együtt, a Tassi Hajózsilip fölé a kivitelezés idejére ideiglenesen elhelyezésre kerülő hídon keresztül lehet megközelíteni. Az érintett töltésszakaszok összeépítésére (kb. egy hónapos intervallum) várhatóan majd 2020 tavaszán kerül sor. A megközelítési útvonal a mellékelt térképen pirossal került ábrázolásra.

A kivitelezés harmadik ütemében, amikor elkészül az új vízépítési létesítmény a csatlakozó töltésszakaszokkal, továbbá a meglévő és az új töltésszakaszok összeépítése megtörténik, akkor a forgalom áthelyezésre kerül az új nyomvonalra, melyet a mellékelt térképen kék színnel jelöltünk.

Az esetleges átmeneti korlátozásokért és kényelmetlenségekért az érintettek szíves megértését kérjük.