Az ősz utolsó hónapjában 13 pontyot és egy szép süllőt töltöttünk fel a Duna-ági Rekordlista adatbázisába. Ahogy ez lenni szokott, a pontyok többségének mérete most is meghaladta a 20 kg-ot.

A novemberi pontyok legnagyobbika az abszolút 10-es listára is felkerült. A Dömsödön megakasztott gyönyörű ráckevei pikkelyes bojlicsalit vett fel, súlya 26,5 kg volt. Szinte ugyanekkora, közel 1 méter hosszú, 26,3 kg-os pontyot hitelesítettünk a makádi Ezüstparton is. Egy újabb dömsödi fogás következik: a mindössze 5 perces fárasztás után partra emelt ponty 23,08 kg-ot nyomott a mérlegen. 22,4 kg volt annak pontynak a súlya, amely Ráckevén bojlira akadt november közepén.

Két Rózsa-szigeti fogással folytatjuk. Az első igazolólapra 21,2 kg került, ezt a halat kukoricával sikerült becsapni. A második ponty dupla bojlival csalizott szereléket vett fel, mérlegeléskor 20,3 kg-ot nyomott. Pontosan ugyanekkora súlyt mértek a következő ponty hitelesítésekor is, ez esetben is bojli hozta meg a sikert. Kereken 20 kg volt az a ponty, amely egy júniusról megmaradt igazolólapról került a rekordlistára. Ezt egy 19 kg-os, bojlival fogott példány követi. Egy november eleji horgászat alkalmával 8 perces fárasztás után emelték partra azt a pontyot, amely 18,5 kg-ot nyomott a mérlegen.

Ismét két Rózsa-szigeti fogás következik. Pellettel csalizott feederrel akasztották az elsőt, igazolólapjára 17,1 kg került. A másik ponty kukoricával csalizott fenekező szereléket vett fel gyöngykukorica etetésen, súlya 15,87 kg volt. Egy dömsödi 14 kg-os fogásról is beszámolhatunk, amely pelletre kapott.

A már említett szép süllő Rapala wobblerre csapott le, 5 perces fárasztás után 6,7 kg-os súlyt jegyezhettünk fel.


A rekordhalak kifogóinak ezúton is gratulálunk!