A rekordhalakat tekintve kissé lassú szezonkezdet után április közepétől özönleni kezdtek a szebbnél szebb halak igazolólapjai, így május végéig összesen 36 rekordfogást rögzítettünk. A 31 ponty mellett 3 amur, egy süllő és egy balin színesítette a palettát. A pontyok több mint fele meghaladta a 20 kg-ot, ebből 6 igazolólapon 24 kg-on felüli súly szerepelt.

Elsőként egy szenzációs fogást hitelesíthettünk: ahogy korábban már beszámoltunk róla, január 19-én megdőlt a Duna-ági süllőrekord. Ezen a szombati napon dél körül a Gubacsi híd alatt gumihalas szerelékre rabolt rá a képen látható gyönyörű ragadozó. Mintegy 10 perces küzdelem után 11,03 kg-os súly és 90 cm-es hossz került az igazolólapra.

 

Másik ragadozónk egy szintén pergetve, twisterrel fogott balin volt. A Kiskunlacházán 5 perces fárasztás után partra emelt 65 cm hosszú hal 4,44 kg-ot nyomott a mérlegen.

Április végén ugyanezen a környéken, az Angyali-szigeten akasztották összeállításunk legnagyobb pontyát. A képen látható gyönyörű, hibátlan pikkelyzetű hal bojlis szereléket vett fel, 40 perces fárasztás után sikerült kiemelni. Tömege 24,86 kg, hossza pedig 90 cm volt.

Néhány nappal korábban regisztráltunk egy hasonló méretű ráckevei pikkelyest, a 24,8 kg-os hal esetében saját készítésű bojli hozta meg a sikert. Ugyanezen a napon egy 24,57 kg-os pontyot is hitelesítettünk, ez a hal is bojlira kapott ugyanúgy, mint a következő, 24,55 kg-os, Angyali-szigetnél akasztott példány. A "24-esek" felsorolását egy kukoricával fogott ráckevei pikkelyessel folytatjuk. Az éjfél után erőteljes húzós kapással jelentkező hal súlya 24,47 kg volt. Következő pontyunk a május eleji esős időben vett fel egy bojlival csalizott szereléket, ez a példány 24,4 kg-ot nyomott. Két hölgyet is üdvözölhetünk a tavaszi rekordpontyok kifogói között. A nagyobbik pikkelyes a felső szakaszon - Soroksáron - feederes módszerrel felkínált bojli csalit vett fel. 40 perces fárasztás után 23,46 kg-os súlyt mértek halőreink. Szintén egy hölgyhorgász bojlijára kapott a képen látható gyönyörő ponty, amely 21,96 kg-ot nyomott a mérlegen.

Egy 22,15 kg-os, pellettel fogott pikkelyes következik, ezt a halat április végén szeles időben akasztották. Három szinte ugyanakkora május végi szigetszentmártoni ponttyal folytatjuk: a bojlival fogott pikkelyesek igazolólapjára 21,96 kg, 21,54 kg és 21,48 kg került. 30 perces fárasztást követően Ráckevén szákoltak egy 21,16 kg-os pontyot, ennél a halnál is bojli volt a nyerő csali.

További négy 20 kilót meghaladó fogás szerepel összeállításunkban. Az első Szigetszentmártonnál, szintén bojlicsalit kívánt meg bojli és tigrismogyoró etetésen. Ez a hal 20,93 kg-ot nyomott hitelesítéskor. Az Angyali-szigeten pellettel feederezve várta a kapást az a horgász, aki végül egy 20,55 kg-os pontynak örülhetett. Következő pontyunk egy bojlival fogott 20,5 kg-os gyönyörű pikkelyes, ezt egy kereken 20 kilós példány követi.

Az év első pontyfogására egészen március végéig kellett várni: ez a 19,98 kg-os példány házi készítésű bojlicsalit vett fel, fárasztása 20 percig tartott. Egy 19,67 kg-os ponttyal folytatjuk összefoglalónkat, amely május elején szeles, esős időben bojlira kapott. Szintén esős időben, éjszaka sikerült horogra csalni a következő, 19,5 kg-os ráckevei pikkelyest. Taksonynál kukoricával fenekezve fogott hal is szerepel a listán, erre az igazolólapra 18,86 kg került.

A tavaszi fogások között meglepően jól szerepelt a Duna-ág felső szakasza. Ezt mutatja egy Soroksáron pellettel fogott ponty is, amely 20 perces fárasztás után 18,57 kg-ot nyomott. Egy kereken 18 kg-os bojlis fogással folytatjuk, ezt egy 17,58 kg-os makádi ponty követi. Utóbbi esetben pisztáciás bojli hozta meg a sikert. Csontival feederezve fogott ponty is szerepel beszámolónkban, ez a 17,28 kg-os hal Dunavarsánynál akadt. A finomszerelékes horgászat kitűnően működött tavasszal, ezt bizonyítja a következő, Soroksárnál feederrel akasztott 17 kilós ponty is, amely mini bojli csalit vett fel.

Szigetbecséről mindig sok bejelentés érkezik, most egy 16,66 kg-os fogásról számolunk be arról a környékről. Ez a példány halibut pellet csalira kapott magkeverékes etetésen, borult, szeles időben. Mindössze 10 perc alatt sikerült partra emelni a következő, kukoricával fogott pontyot, melynek súlya 15,65 kg volt. Beindultak a pontyok a makádi Ezüstparton is, itt egy 15,6 kg-os, bojlis fogást hitelesítettek halőreink. Egy pellettel csalizva akasztott pikkelyessel folytatjuk, erre az igazolólapra 15,2 kg-os súly került. A pontyok sorát egy 14 kg-os szépséggel zárjuk, amely májusi esőben bojlis szereléket vett fel.

Tavaszi összefoglalónk legnagyobb hala a képen látható amur volt. Ezt a gyönyörű halat Szigetbecsén bojlival csalizva sikerült becsapni. Közel egyórás küzdelem után 27,8 kg-os súlyt mértek halőreink, ehhez 104 cm-es hossz társult. 24,2 kg-ot nyomott az a 97 cm hosszú kapitális növényevő, amely öreg főtt kukoricás szereléket vett fel szakadó esőben. Harmadik amurunk május első napján tigrismogyoróra kapott, az ő súlya 17,87 kg volt.


A rekordhalakat kifogó horgásztársaknak ezúton is gratulálunk!