Újra a legjobbak között az RDHSZ csapata!

5. helyen végzett az 2019. évi TCSOB versenyén az RDHSZ csapata a 19 csapatot felvonultató mezőnyben. Az elmúlt 8 év legjobb eredménye ez az RDHSZ csapatától. 2017-től új szakmai stáb vette át a versenybizottság munkák szervezését, a versenysport Szövetségünkben történő irányítását. Az elvégzett munka sikerének mérőszámai a szövetség által szervezett versenyek színvonalának és létszámának növelése mellett az országos horgász versenyeken elért eredménye is. A kiemelt események közül a legfontosabb a TCSOB (Tagszövetségek Csapat Országos Bajnoksága). Az idei 5. helyet egyértelműen sikerként könyvelhetjük el, de a sikerhez vezető út hosszú és nehéz volt.

A szövetségi egyéni bajnokságot követően hirdettük ki a keretet, ahol fő szempont volt a szövetségi bajnokságon elért helyezés, valamint az országos versenyeken szerzett rutin és az elért eredményeket is figyelembe vettük. Ezek alapján állt össze az idei 9 fős csapatunk.

Az elmúlt évek tapasztalata alapján nagyon sokat számított hogy kellő felkészültséggel érkezzünk a Szeged Maty-éri Evezőspályára. Idén ez hatványozottan nehezebb volt, hiszen a versenynek helyszínéül szolgáló evezőspályát felújítottak, úgy hogy a teljes halállományát is “kicserélték”. Az eddigi törpeharcsa/ponty horgászat helyett a különböző méretű pontyok megfogására kellet építeni a horgászatunkat. A sikeres szerepléshez nagyobb testű pontyot kellett fogni, ami nem újdonság. Az viszont igen, hogy ezt a halat idén a legjobb biztonsággal matchboton kellett lehetett megfogni. Errre néhány csapattársunk hívta fel a figyelmet a TCSOB-ot megelőző versenyeken szerzett tapaszlatatok alapján, A matchbot és a megfelelő szerelékek valamint a matchbotozásban szerzett tapasztalat egyértelmű előnyt jelentett, hiszen voltak olyan csapatok akik nem rendelkeztek ilyen információkkal így ez a “hangszer” nem szerepelt a repertoárjukban. A 2 nap edzés az etetőanyag/szemes anyag felhasználásának valamint a verseny időbeni taktikájának meghatározásával telt el. A rendelkezésre álló 2-napos edzés alapján állt össze a taktikánk mely a bólya sor melletti pontyozásról és a rakós távokon való ponty és apróhalazásból állt, mindezt egy tervezett ütemben.

Az első napi eredményünk az 5. helyre hozta a csapatot,10 pontra a dobogótól ami egy 9 fős csapatverseny esetén nem tűnt elérhetetlennek. Működött a taktikánk és bíztunk abban hogy az önmagunkhoz és a képességeinkhez képest gyengébben teljesítő csapat társaink a második napon tudnak hozni az eredményen. Kellő motiváció volt bennünk, nemcsak akartuk a sikert de idén ez reális közelségben is volt. És akkor jött a második nap, ahol feltettünk mindent a nagyobb testű pontyok megfogására. 1-2 gyengébb helytől eltekintve jól indult a második napunk is, mindenhol megvolt a megnyugtató első nagyobb testű halunk. Végig nagyon izgalmas és küzdelmes volt a forduló, nagyon figyeltünk az előttünk lévő csapatokra, hogy jobb helyezést érjünk el. Ezt sikerrel teljesítettük, de sajnos voltak olyan csapatok akik gyengébb első napi eredmény után kimagaslót (jobbat) horgásztak mint, így hiába “vertük” az előttünk lévő csapatok némelyikét a végső helyezési sorrenden nem tudtunk változtatni és dobogóra állni. Mivel a második napon több “elszállónk” is volt így összességében - bár szerettünk volna dobogóra állni - nagyon örültünk a megtartott 5. helyünknek.

A Maty éri evezőspálya első nagyobb versenye nagyon tanulságos volt. Új halak, új technikák melyek viselkedése és készség szintű használata hiányában nem lehetett eredményt elérni. Ez a pálya egy új arcát mutatta a résztvevő csapatoknak, horgászoknak. A halállomány a jövőre nézve rendkívül biztató képet mutat, az viszont hogy milyen módszerrel lehet őket eredményesen horogra csalni a következő versenyek során tudjuk majd meg. Kiemelendő még az a tény, hogy az RDHSZ csapata a helyezési számok alapján az 5. helyen végzett de az össz fogott súly alapján történő rangsorolásban a második legtöbb halat fogó csapatként zárta a kétfordulós eseményt. Jövőre a cél szintén az első 5 csapatba kerülés, de nagyon vágyunk már a dobogóra.

A csapat tagjai:

Versenyzők:

Női - Rudnai Csilla

U15 - Zsiga Levente

U20 - Bodzsár Norbert

U25 - Átol Dávid

Felnőtt ff:

Gyulai Ferenc

Pozsonyi Csaba

Ribli János

Lukácsa Donát

Siket Péter

Edző. Gerendi Zsolt

Kapitány: Kocsis László.

Köszönet a csapatot kísérő segítőknek és a szponzorainknak (Timár-Mix, BaitFactory, Magyar Szilárd ev.)


További képek a fotóalbumban!