A feeder verseny képei a Fotóalbumban

Május első hétvégéjén került megrendezésre a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség feeder egyéni és csapat bajnoksága. A verseny helyszíne a Ráckevei(Soroksári)-Duna legjobb versenypályája, a Csőhídi versenypálya, amely már több országos bajnokságnak adott otthont az elmúlt években.

A RDHSZ által rendezett, és támogatott versenyen évről évre több horgász jelenik meg, ezért történhetett meg, hogy a 2019-es bajnokságok, mind a csapat, mind pedig az egyéni verseny tekintetében rekordszámú nevezéssel zárták. Rekord volt továbbá az is, hogy az egyéni bajnokságra jelentkezett 65 felnőtt mind megjelent a regisztrációnál a kellemesnek éppen nem mondható idő ellenére.

A pálya nagyszerű arcát mutatta, megannyi 10 kiló körüli fogás született, annak ellenére, hogy minden horgászállásban ült egy versenyhorgász. A rutinosabb horgászok azonban már sejtették, a szélső szektorokban a 10-13 kg-os fogás vajmi kevés lesz a győzelemhez. Ezért történhetett meg az szombai Egyéni Bajnokságon, hogy a harmadik helyezett Kopasz István a középső szektorban fogott 11690 gramm halat. A pálya alsó szakaszán Bakos Bálint (Molnársziget SHE, Carp Zoom Feeder Team) 17 kg-os fogásával második, míg a pálya felső szakaszán Schmidt Attila (Molnársziget SHE, Carp Zoom Feeder Team) 18935 gramm fogása kellett a bajnoki címhez. Ezzel a fogással új feeder pálya csúcsot állított be a pályán. A nőknél 8400 grammal Szabó-Petró Henriett (Molnársziget SHE) nyert. Az utánpótlás korosztályban Szaban Zsombor önállóan horgászva remekelt.

Vasárnap reggel a versenyzők már sejtették, hogy semmivel nem várható jobb idő, mint előző nap. Azonban azt még senki nem tudta, a fogások majd kárpótolják a horgászokat, és újabb rekord fogások születnek majd.

A verseny teljes ideje alatt esett az eső, ezzel nehezítve a horgászok dolgát. Voltak, akik ernyő alól, mások inkább esőruhában próbáltak horgászni. A verseny végére azonban mindenki, így vagy úgy, de bőrig ázott. A harmadik helyet kiélezett küzdelemben a Bodzsár Norbert Márk, Arató Soma Gergely, Lipák András összetételű Feeder FC (Molnársziget SHE) szerezte meg kicsivel több, mint 46 kg fogással (15 kg átlag!). A második helyen a Carp Zoom Feeder Team 2-es számú csapata végzett 57200 g fogással, 5 pontot gyűjtve. Csapattagok: Bakos Bálint, Simon Norbert, Ladányi Béla, csapatvezető: Végh Tamás (Molnársziget SHE, Carp Zoom Feeder Team). A bajnokságot 4 pontot szerezve (2-1-1) és 57690 g-os összfogással a Carp Zoom Feeder Team 1-es számú csapata nyerte meg. A csapat: Szabó Tamás, Tóth Henrik és Kocsis László, csapatvezető Baráti József (Molnársziget SHE, Carp Zoom Feeder Team). Így új helyre került az új RDHSZ Feeder csapat vándorkupa. 

A nevezési rekordok mellé rekordfogások születtek. A pályán vasárnap megdőlt a szombaton beállított rekord, Kocsis László 21030 gramm fogással új szakági pályacsúcsot állított be. A versenypályán szombaton 384 kg, majd vasárnap 442 kg összes fogás született. A RSD bőkezű volt a horgászokkal!