Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség

Hírlevél popup

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a Duna-ági horgászat legfrissebb híreiről!

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a Ráckevei (Soroksári)-Duna revitalizációjával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, így például a környezet- és természetvédelmi, valamint a vízügyi eljárásokat.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében rövidülnek az ügyintézési határidők, továbbá a projekttel összefüggésben településképi véleményezési, bejelentési eljárást nem kell lefolytatni, és építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt sem kell beszerezni.

Az 57 kilométer hosszú Duna-ágon a revitalizáció mellett cél a vízminőség javítása, egy szakaszon a partfal rekonstrukciója, a partközeli infrastruktúra fejlesztése, valamint vizes élőhely létesítése a Csepel-szigeten.

 

"A beruházás az elképzelések alapján magában foglalja majd a Kvassay zsiliptől a Gubacsi hídig, majd attól délre Tassig az iszapkotrást és a folyómeder-rendezést, továbbá megszüntetnék a dél-pesti szennyvíztisztítónak a Ráckevei-Dunát érintő szennyvízterhelését is." – írta honlapján a Nemzeti Közlekedési Központ, amely a következő évek egyik legnagyobb környezetvédelmi invesztíciójaként jellemezte az Európai Unió által támogatott, a tervek szerint 2023 végére befejeződő projektet.

A 201/2022. (VI. 7.) Korm. rendelet megtalálható a Magyar Közlöny 2022. évi 94. számának 3826. oldalán.

Forrás: Világgazdaság

Weblapkészítés és -üzemeltetés: Profit-X Kft.