A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség - a vándorhorgászok igényeit szem előtt tartva - közösségi stégek építése mellett döntött, melyről sikeresen megállapodott a Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatósággal. Minden RSD melletti településen 3-3 db stég szerepel a tervek között.
A helyszínek kijelölése, a víziállások engedélyeztetése és a kivitelezés folyamatosan zajlik. Ráckeve, Szigetbecse, Dömsöd és Tass után indulunk felfelé, hamarosan Budapest is sorra kerül. A stégek építését az RDHSZ Halőri Szolgálata végzi, külső vállalkozó bevonása nélkül. 2025. áprilisában elkészült az első stég Ráckevén, amit májusban a második és a harmadik víziállás átadása követett, júliusban pedig újabb kettő stéget adtunk át a nagyközönségnek ezúttal Tasson. Augusztus közepén tovább bővült a közösségi stégek kínálata a második szigetbecsei stéggel, melyhez 8 személyes fedett filagória és ivóvízvételi lehetőség is tartozik. Szeptemberben elkészült a hetedik víziállás szintén Szigetbecsén, melyhez újabb fedett kiülő tartozik. Novemberben átadtuk a 8. és a 9. víziállást a ráckevei Somlyó-szigeten, valamint Dömsödön.
A 6 x 3 méteres, horganyzott vázszerkezetű, vörösfenyő deszkával fedett stégeket a Duna-ági horgászok ingyenesen, szabadon használhatják. Mindegyiken legalább két horgász elfér egymás mellett, így ezúton is kérünk mindenkit, hogy másoknak is biztosítson helyet maga mellett. Kérjük, hogy ne rongálják a stégeket, mellőzzék a szemetelést és hangoskodást, valamint a több napos ott tartózkodást.
Az RDHSZ közösségi stég projektje nem valósulhatott volna meg a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság konstruktív, partneri hozzáállása nélkül, melyet ezúton is köszönünk! A kivitelezést több helyszínen a helyi önkormányzat támogatta, ezért szintén köszönettel tartozunk.
A közösségi stégek folyamatosan frissülő térképe:
(a megjelenítéshez az alsó fekete sávban a sütik elfogadása szükséges.)